Bebe duettje Oroszlán Szonjával
Dátum: 2005. szeptember 19. hétfő, 08:02
Rovat: Híreink


Oroszlán Szonja Október közepén mutatják be a mozik a hazai filmszakma egyik legújabb termését, az „Egy szoknya, egy nadrág” című filmet... >>>


Október közepén mutatják be a mozik a hazai filmszakma egyik legújabb termését, az „Egy szoknya, egy nadrág” című filmet, mely az azonos címet viselő régi Latabár-film felújított változata lesz. Az alkotók, Gyöngyössy Bence és Kabay Barna, a főbb szerepekben pedig Rudolf Péter, Oroszlán Szonja, Kern András, Mucsi Zoltán, Pogány Judit, Szerednyey Béla és Kéri Kitty tűnik majd fel. A film egyik betétdalát, a „Milyen nő ez a férfi” című dalt a főszereplő Oroszlán Szonja előadásában hallhatjuk majd, akihez partnerként a Back II Black frontembere, Bebe szegődött. Bebét elég hirtelenül érte a felkérés a duettre, hiszen zenekarával épp a hamarosan boltokba kerülő új lemezük stúdiómunkálatainak utolsó simításait végzik a stúdióban.
Bebe. Black II Black
Oroszlán Szonja Mindezek ellenére nagyon boldogan vállalta el a felkérést, hiszen mind a film mind pedig Oroszlán Szonja személye meggyőző volt számára. Bebe számára egyébként nem ez az első alkalom, hogy filmzenét énekel, a múlt évben bemutatásra került Árpa Attila filmben szerepelt már egy duettje Nagy Feróval.

A duetthez a napokban videoklipet is forgattak, Kovács Dani rendező segédletével, amit hamarosan a hazai zenecsatornán is láthattok. A filmben felcsendülő duettet természetesen a filmzene albumon találhatjátok majd meg.

uno.hu






A cikk tulajdonosa: Képeslapküldés - e-kepeslap.com
http://www.e-kepeslap.com

A cikk webcíme:
http://www.e-kepeslap.com/modules.php?name=News&file=article&sid=494